Az 1.sz. bunker lakója

Egy egészen rövid pillanatig azt hittem, valami megváltozott a kormányzásban. Mónika, a politikai elit polihisztora továbbiakban a párt operatív irányítását végzi. Dőljünk hátra és figyeljük ténykedését.
Korai örömként rokonszenvesnek találtam, hogy nem leharcolt pártvezetők töltik fel a kiürült bársonyszékeket, de az érzékcsalódás csak addig tartott, míg ki nem derült, kik is ezek a külsősök, illetve a [...]

Van egy ország

…ahol rallybajnokságot szerveznek természetvédelmi területen keresztül. A mezőny hatósági engedély nélkül indul meg árkon-bokron át és a szervező kommentárja pusztán ennyi: „Miért nem azzal foglalkoznak inkább, hogy mekkora reklámérték ez az országnak.”

Magyar Bálint szelleme

járja át az oktatást még mindig. A reformdüh szellemében, lovasrohammal kialakított oktatási struktúra és az ellentmondásokba csavarodó jogszabályi szövevény áldozatának levele következik.
Mese az egyetemet végzett közgazdászról, akinek ismételten érettségiznie kell, felsőfokú nyelvvizsgája mellé pedig újból le kell tennie a középfokot, hogy másik szakon felsőfokú tanulmányokba kezdhessen. Idézet az Élet és Tudomány 2008/9. számából.

Politikai arcképcsarnok: Matyi

Van úgy, mikor hónapok múltán beleolvasok egy írásomba és hirtelen összeáll a kép. A rejtett értelem nélküli spontán verbalitás, a kusza jellemábrázolások köde kitisztul és megjelenik egy tudat alatt  megformált személy alakja. Tegnap Freud kimászott a lövészgödörből, és Lúdas Matyi képzelt históriájától megvilágosodva ráismertem egy közismert személy gesztusaira, kettejük élettörténetének közös csomópontjaira, az ajkakon játszadozó [...]

Napitalk: Jókai, Verne

Hello! Ez csak a napi beszélgetés-indító bejegyzés. A téma kötetlen.
Szerintem Jókait abban a társadalmi és irodalmi közegben kell szemlélni, mikor megírta a regényeit. Megkockáztatom: igényes korabeli ponyva kalandregényeket alkotott, némi társadalombírálattal vegyítve. Viszont a jellemábrázolásai szélsőségesek. Ugyan visszaköszönnek a ma is ismert embertípusok, a hősök, megalkuvók, intrikusok, azonban pl. a Szegény gazdagokban ez annyira túlcizellált, [...]

Talkblog

Nehezen indult első adásunk. A kommentjei miatt közismert Aranyhajat hívtam meg, hogy személyében Rowling legnagyobb rajongójával beszélgessünk a Potter könyvek színvonalának mélyzuhanásáról és az írónő vitatott közéleti szerepléseiről. Aranyhaj.blogspot annyira undok volt, hogy végül lemondtam szerepeltetéséről. Kicsit értetlenül szemlélem ezt az elzárkózást, hiszen ő aztán mindent megtesz blogja népszerűsítéséért. Még az e-mail címét sem adta [...]

Olvasói ombudsman

Két hír és egy illusztráció a Népszabadság köreiből.  Az illusztráció bemutatja, hogy a politikai függetlenség oltárán milyen szavazásokkal áldozhat az arrajáró, odakattintó olvasó. Milyen pártatlan, milyen humoros a jobboldali szakértői kormányfő-jelöltek között Torgyán Józsefet is feltüntetni. ‘Majd megszakadtam a nevetéstől.

Gyűrűhordozók

Ismét egy – legalábbis nekem tetsző – aranyosság John Hemar tollából. A gyűrűhordozók című modern mese bevezetője. Azt is szeretném megjegyezni, hogy a jó kurva édesanyját annak, aki a Fable című játék mentési rendszerét kitalálta. Saját tempódtól függően órákig is kínlódhatsz egy területtel, de ha közben kilépsz, akkor visszadob a pálya elejére. Még szerencse, hogy [...]

Jól besült az önreklám

A gyenge ötletet szánalmas kivitelezés követte, mikor az önmaga megfogalmazásában “konzervatív jobboldali” Reakció egyik szerkesztője villámcsődületet szervezett a polóbolt elé. Sodi felvette az egész jelenetet. Látjuk, amint a 10-12 összeverődött járókelő (a videón ennyi látszik) aktívabb része szópárbajba, majd folyamatos hátrálásba szorította a szervezőt. Így nehéz lesz az Üzenetet eljuttatni a tömegekhez.

Álomkór

Alszik a tej a számban, és aludt a honlap is jó néhány napig. Egyrészt nagyon lefárasztós időszak keveredett az átvonuló frontok okozta bágyadtsággal, illetve más területen munkálkodtam. Mindenképpen figyelemreméltó az Index.hu utóbbi heti visszafogottsága. Sehol egy p***, f****, sehol egy altesti vonatkozású hír. Talán a határértéknél többen téptük a szánkat. Remélem, ez egy új korszak [...]

A suszter és a manók

Kicsit lemaradva az aktualitásról, de még időben találtam rá a hírre. Kuszálódó szálak a móri ügyben: Hajdú és Kaiser ártatlan? Írtam már erről korábban és most hétvégi mulatságként újraközlöm az írást. Örökzöld.
Keverjük bele hangulatfokozásként a rendőrség újabban kelt álláspontját: nem mindenki követ el törvénysértést, ha 72 órán belül hirdet meg demonstrációt. Két láb rossz, négy [...]

A címlapszerkesztő hatalma

Nem is lehetne aktuálisabb alkalom felmelegíteni egy “blogelméleti” írást a néhai Bloog-ról, mint első Index-főoldalas ajánlónk napján. Megjegyzem, korábban annyira berágtam az Index ordenáré és mélybúvár főcímei miatt, hogy felszámoltam blogomat és áthúzódtam saját tárhelyre. Manapság azonban látom a visszafogottságot, és a blog.hu is készül már a megújulásra.

kommunista.net

„A kommunisták egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése.”
Ilyen és ennél bosszantóbb, károsabb kinyilatkoztatásokkal teli oldalra bukkantam a minap. Kommunista.net a címe, magukat kommunistának valló bloggerek vezetik. Góg és Demagóg.
Szólásszabadság van, nézeteivel bárki traktálhatja az érdeklődőt, mégis felmerül a kérdés: Nooormális?

Reaganomics kéne ide

Az olasz gazdasági puma attól függetlenül dübörög, hogy évtizedek óta tartó, folyamatos kormány- válságban élnek. Az aktuális olasz kabinet általában másfél évet ér meg  (Berlusconi kormánya helyi viszonylatban meglepően sokáig kitartott). Hogyan képesek létezni (ezt inkább ironikusan ejteném ki), levegőt venni, hogy nem bábáskodik felettük Mindenható Állam Apu? Vagy a csehek példáját említeném még, akik [...]

Retro: Bambi és a csodatáska

Hétvégi mulatságként rendszeresen lemerülök majd a jogelőd blogok bugyraiba, hogy friss aktualitások kapcsán visszarévedjünk a múltba. Most Horváth Ágnesre emlékezem, akit megtapsoltak. Köszönjük, Ágnes, szép volt.

Hej, a legénynek!

Nagy nehezen sikerült be/hozzájutnom a Milgram közösségi oldalon lévő egykori kuckómba és John Hemar álnéven kelt körleveimhez. Itt és most egy két évvel ezelőtti télapóvers következik. A lányos részt ajánlom Amadeának, aki gyilkos forgatókönyvíró lenne. “Vagy Karolina hasába úgy belevágnak egy kést, hogy a pasi kezei közt elvérzik. ” Akkor vers és lehet számítani más [...]

Tisztelt Leendő Miniszterelnök úr! II.

A kormányzati kommunikáció
Kritikus pontja kormányzati teljesítményének megítélésekor. Tehet bármit a közjó érdekében, ha ezt nem kommunikálja, mintha nem csinált volna semmit. Másik véglet, amikor a semmittevés vagy hibás kormányzás okozta népszerűtlenséget a kommunikáció hiányosságaival próbálja megmagyarázni és újabb milliárdokat költ propagandára.

Élőholtak éjszakája

Ritka kormányzati pillanatok tanúi vagyunk. A sulyok elvettetett és kikelt. Mozgósításra zárolt politológusokat csomagolnak ki légmentes elzártságukból (talán még Kéri László is előkerül), hogy követhessék a követhetetlent, a koalíció agóniáját. Még a nap is szebben ragyog, s e percek kiváló alkalmat kínálnak egy közéleti blog indítására.

Horn Gyulával szemétkedni nem ér

Normális társadalomban egy beteg politikus védett az állapotát taglaló vagy azon örvendező vélemények megjelenése ellen. Úriporter nem vájkál sikolyoktól visszhangzó kórtermek mélyén és pre-hullagyalázást sem követ el szándékosan.