Most már elég!

Öncáfoló állítás

Van egy könyvem, már a címe érdekes. „Mi a címe ennek a könyvnek?”. Logikai feladványokat tartalmaz, Kezdődik a klasszikus szituációval: Találkozol egy emberrel, aki állítja „Én mindig hazudok”. Ennek nem lehet igazságtartalma, mert ha valóban mindig hazudik, akkor azzal, hogy bevallja hazug voltát, igazat mond, tehát most épp cáfolta meg kizárólagosan füllentő tulajdonságát. Ha pedig [...]

Landesselbstverwaltung

Vasárnap német zenei fesztiválon voltam. Pontosabban a magyarországi németek tánc- és zenei csoportok országos döntőjén, ott is csak az első fellépőig, ahol a távoli rokonság képviseltette magát zeneművészetileg. Annyiban éreztem kívülállónak magam, hogy a németül elhangzott beszédeket nem értettem, viszont ismételten megerősödött bennem, hogy a német az egyik legfélelmetesebb nyelv.

Blogköltözés

“Sokan szeretnenek hozzank koltozni a blogjukkal, es ez nem baj, mindenkit szeretettel fogadunk ;]. Viszont rengetegszer kell ugyanazokat a dolgokat megkerdeznem, megvalaszolnom stb., hogy csinalok inkabb egy import GYIKot.” – ezt írta ki kínjában a Freeblog gépmestere a trendszerű költözések miatt.

Félbirodalmi subapótlás / Árja

Először lőn a nagy semmi vala, aztán már lehetett kommentelni a blogokban. Jöttek a komolyblogok egyetemi székfoglaló stílusú hozzászólásokkal. Aztán berobogott Tékozló Homár és az utánozhatatlan elégedettség, mikor sikerült a tárgyhoz tartozó kommenteket fellazítani elsőzéssel, Batz (korábban vietnámi) papuccsal, Gasztonyi Ádámmal és Karbiolb*szóval. Jóból is megárt a sok, Sunyatta és Panda kontrollálatlan perverziója szétverte a [...]

Bogi, a halott ló

Kóborlás középföldén. Még mindig seraphinom köré tematizálva az aktuális mondanivalót, kezdjük a Tolkien fiúkkal, akik egyelőre elvesztették perüket Kalifornia állam bírósága előtt a New Cinema stúdió ellen, – ők készítették a Gyűrűk ura filmfeldolgozást – de nem adják fel és akár a tervbe vett Hobbit filmet is letiltatják.

Az angyal neve…

Nagy ritka ráérő perceimben félangyalomat – ismertebb nevén seraphim – trenírozom, hogy belekezdhessek a Sacred Underworld kiegészítő lemezbe.

Klasszikusok két keréken

Fantasztikusan kidolgozott koncepciórajzok láttak napvilágot a készülő Terminátor4 filmből. Aki dolgozott már 3D animátor programmal, az tudja, mennyire nehéz és bonyolult a műanyag kockánál nehezebb tárgyakat alkotni. Nem véletlenül kerül dollártízezrekbe egyetlen másodpercnyi mozi-minőségű animáció. A spórolás eredménye például a Kis Vuk nevű borzadály. Lapozás után szóba kerül Terminátor, Jókai és a lexikális alapú tanrend [...]

ESC from Los Fehérvár

Mátyás király utazgatott az országban és elérkezett egy síkságra…

Műkarácsony

Karácsonyfa-állítási gyakorlatot tartottam tegnap. Még hétfőn elbattyogtunk az OBI-ba, hogy a szakadásig húzott, de attól még csepegő kádtöltő csapba tömítést vegyünk. Már az ajtóban találkoztunk az OBI új reklámarcaival, a kályhaezüsttel befújt betelgusei kisebbséggel, vagy mikkel.

Parasztokrácia

Lovagrendünk társnagymestere tegnap délben törte rám az irodám ajtaját, hogy tüstént le kell számolni utolsó üdülési csekkjével. Gourmand túránk a székesfehérvári Kistrombitás étterembe vezetett, minden munkaebédek kedvelt színhelyére.

Hirónia

“Az emberek 95 százaléka csak salakanyagot produkál.” – Leonardo Da Vinci.

A nagy szellemtánc

Máig is keresem azt a fajta portorico rumot, mellyel egy tatai rendezvény során találkoztam. A műanyag kávéspohár oldalára nem vésték fel a márkát, később pedig már a puszta túlélésre koncentráltam.