Nektek is!

Mit miért? – I.

Az Internetes ismerettségek némelyikéből hosszú, tárhelyeken és blogköltözéseken átnyúló kapcsolat születik. Némelyik kezdete már az agyérelmeszesedés okozta emlékezetkiesés bugyraiban landolt. Sok blog van, melynek érdemes egy sanszot adni és eltenni a kedvencek közé.

Volán kapitány lenyomja a MÁV-ot!

Mivel a vasutasok (sztrájkügyben) adott szavára nemigen lehet számítani, busszal utaztunk szülővárosomba. A vasút 7 óra 45 perc alatt tesz meg 300 kilométert, pedig 1 gyors és egy Intercity is közreműködik a szállításban a két személyvonat mellett. Volán Zrt. mindig is korrektebb utazási feltételeket biztosított, több helyre ér el és nem kell minden fűcsomónál [...]

Friss hírek

Nem mindenki tudja itt, de blog.hu történelmi léptékkel  (3 év) régi motoros vagyok a szolgáltatónál. Kommenteltem, voltak blogjaim és toltam a szekeret interjúkkal, Hogyvolt-írással. Ma, köszönhetően a Subba provokatív karácsonyi postjának, tiltakozásul töröltem a nickemet, ezzel együtt mindenféle tekintetben szakítottam a szerkesztőséggel.
Megjegyzés: Közben levették a “cikket”, de vagyok annyira paranoiás, hogy lementettem. A kommentablakban olvasható.

Kellemest!

Mázlista románok

Száguldó GDP-jük és a deviánsokkal való példamutató bánásmódjuk mellett  új kormányuk vívta ki elismerésemet szomszédunk háza tájáról. Első intézkedésként csökkentették az állami vezetők kirívóan magas fizetését, miközben Árvízi Hajós Válságmegoldó Gyurcsány 7.5 milliárdért vásárol irodabútort napjainkban.

Technosaláta

Alig ismerkedtem meg az iGoogle saját főoldal szolgáltatásával, ma már olvashattam újabb – magyar nyelvű – ötletükről, a hírgyűjtő Google hírekről. Nem ez az első válogatás a máshol publikált hírekből, de ez első látásra megnyerőbb, mint a Propeller vagy társai.

Állampolgári kérdés

A karácsonyi készülődés jegyében az Országos- és a Pest-Megyei Rendőr Főkapitányság dolgozóit kérdezem.A felderítéshez sok sikert, a bejglihez pedig jó étvágyat kívánok!

Költözik a mese

Külön blogot kap a Paradox munkanevű szerepjátékos mese, avagy meseszerű szerepjáték, hogy ne keveredjen az egoblog magánjellegű bejegyzéseivel. Azonban előtte még sort kerítünk egy interaktív aktusra. Tessék megszavazni, hogy a két főszereplő, Ginger és Denegér milyen formában vizuáljon képzeletünkben.

Elnöki reflex

Sokat veszítünk Bush elnök távozásával – a szórakoztatóipar hanyatlása szinte tény – de a búcsú feltette a koronát eddigi szerepléseire. Figyeljétek az első cipő röppályáját, egy kapus megirigyelhetné Bush reakcióidejét. Főleg, mert ilyen incidensre biztosan nem számított egy sajtótájékoztató során. Nekem már az is tetszett, mikor a választási vacsorán így célzott [...]

Üszős mandulaGyul(l)adás

E fejezetben elsősorban a holstein-fríz, illetve a holstein-fríz vérségű üszők takarmányozási kérdéseiről lesz szó, mivel ezek adják a tejelő típusú üszők többségét.

Az év kártevője

Ez év legaljasabb munkajogi húzása a gördülősztrájk kitervelése és megvalósítása volt, de gyorsan felzárkózott az ellen-népszerűségi toplistára ennek az egésznek az indoklása is.

Celebs(z)avazás

Az év első és utolsó celebtémája következik a közönség által agytranszplantációra (akkor szavazhatsz, ha érted ezt a szót) javasolt  helyi járatú hírességekről, egyben a WordPress-be ősidők óta beépített szavazórendszer (ezt a mellékmondatot a blog.hu fejlesztőinek ajánlom) kipróbálása.

Ha mesét írnék…

Ismersz olyan Lost rajongót, aki nem játszotta meg a számokat hatoslottón?
Álmos vagyok, unott és rosszindulatú. Kezd tele lenni a tököm az évvégével, mikor a hajszolt munkatársak egymást oltják és taplók, persze velem együtt, vagy az élen. Talán a válság az oka. Most viszont folytatom az elmélkedést, hogy milyen mesét írnék, ha írnék. Azt a kötetet, [...]

Steelpunk

Holmi Tesco-szatyrok kapcsán tűnődtem el, hogy mennyiben lenne más életünk, ha nem találják fel a műanyagot. Műanyagnak a mesterségesen előállított polimereket nevezzük és szívem szerint kihagynám belőle a bakelitet. Ezt az ősműanyagot 1907-ben szabadalmaztatták és messze nem volt olyan káros hatással a környezetre, mint a Polipropilén, Polisztirol, Polietilén, Poliamid, Poliuretán és a Polikarbonát, hogy csak [...]

Új pózok Balettkának

A számítástechnikai képes újságok termékciklusa általában a WC-ben ér véget,  hogy a könnyed pillanatokban is tanulságos olvasnivalót kínáljanak. Itt sikerült rábukkannom a DAZ nevű animációs program leírására. Ez egy emberi alak mozdulatainak szimulációjára alkalmas, igen hasznos program.

Mikulásra, nektek

Bizonyára “voltmár kategória” sokak számára. A program sajnos nem szereti az ékezetes betűket, a helyes felirat “Kedves Blogolvasó” Itt látható a Mikulás-napi üdvözlet.

Saláta

Talán még emlékeztek Einstein (egyes források szerint Lewis Caroll)  felsőkategóriás logikai feladványára. Tegnap délelőtt torkig szaladt az év végi munkahelyi idiotizmus és félredobva mindent, röpke fél óra alatt megoldottam a postban közölt rejtvényt. Akkor én most okos vagyok? Hehe. Persze nem.

A kiskondás és a jó tündér III.

- Végül is, elmegy – legeltette szemeit Kiskondás. – De mit tehetünk most?
- Már csak Moha segíthet rajtad. A csehszlovák manó visszapörgetheti az időt körülötted varázsórájával és akkor megakadályozhatod önmagad, hogy szívességet kérj tőlem, így nem lopjuk el az ingyánok aranyát. Vagy elmehetsz korábbra, hogy visszafogd aranyosztogató kezedet, hmm?

A kiskondás és a jó tündér II.

Kiskondás tőmondatokban elmesélte kalandjait és nem hagyta ki, hogy bár 24 éves koráig érdemben nem történt vele semmi, egyszer látott egy Zeppelint a mocsár felett. Azok voltak a szép idők.
„Ezért nincs kibasz***tul értelme semminek…” – merengett a tündér. – Csak nyomod az igát és hajtod a Zsigát, de közben elveszik az igazság. Megtetszett neki a [...]

A kiskondás és a jó tündér

Kicsinálom ezt a rohadékot – tajtékzott a főkincstárnok, alig bírták lefogni az alabárdos testőrök, mielőtt I. Kiskondás király trónterméig eljutott volna. A becsületben megőszült főtisztviselő ezután ott helyben lemondott palotai tisztségéről, majd álruhában átcsusszanva a tüntetők blokádján, külországba bujdosott.