
Nahát! A Harry Potter hangoskönyv-sorozat harmadik részét már nem Kern András mondta fel. Kern élettel töltötte meg a szöveget, utóda azonban nemcsak intonációs hibákat vét (legalábbis az első fél órában) a helytelen levegővétellel és esetenként hangja is elcsuklik, de amolyan „hangfelolvasó droid vakoknak” jelleget is kölcsönöz az előadásnak.
Előirat: Na jó, most már nem tudom mi a helyzet, ugyanis visszaállt a régi, ingyenes tartalom a Netmaffián. De a tegnapi állapotról szóló véleményemet azért közreadom.
Ettől függetlenül még letöltöttem volna, hiszen – hangsúlyozom minden alkalommal – ez legális, legfeljebb morálisan megkérdőjelezhető. Kedvenc forrásom a BDW, de nyitott vagyok újdonságokra is, jelen esetben a Netmaffia linkgyűjtő oldalra. Talán fél éve találtam rájuk és nagyjából két hetente töltekeztem e-book gyűjteményükből.

Mire leszedegettem ’majd felét az Azkabani fogolynak, egy reggel linklista helyett felhívás fogadott. Az smswarez legszebb hagyományainak megfelelően előfizetési díj (!) befizetésére szólított fel. A nem ismertetett, vagy már elfelejtett (tegnap történt, hehe) összeg korlátlan hozzáférést biztosít a tagok által összehordott Rapidshare, data.hu és egyéb tárhelyekre feltöltött anyagokhoz.
A hangsúly a „tagok”-on van. Jómagam habozás nélkül kifizetek 250,- Ft-ot egy új Sarah Chronicles részért (és persze utána két napig töltök tovább, ha már felkapcsolódtam), de nem vagyok hajlandó szponzorálni egy olyan adatbázist, melyet jó szándékú ismeretlenek állítottak elő önkéntes munkával, tudtukkal ingyenes alapokon és erre egyszer csak rátelepedik a login/jelszóval rendelkező alapító.

A fórum üzemeltetői saját munkájuk ellentételezésével és az üzemeltetési költségekkel indokolták a fizetéses üzemmódot, ami inkább az előbbit jelenti. Egy fórum nagyjából önmagát építi, miután kellően elhíresült. Elismerem, ilyen gyűjtemények hetente jelennek meg és zárnak be, közülük kevés jut el a százezres látogatószámig. Mégsem érzem az arányosságot azonban a lapgazda munkája és a tervezett bevétel között.
A 100.000 látogató * x Ft (250-el számolva 25 millió) azért eléggé arcátlan lenyúlás egy ingyenes fórummotor telepítéséért, a domain fenntartásáért és a bejegyzések tartalmának ellenőrzéséért (melynek BDW-szintű szigorúságában azért nem vagyok biztos, illetve nincs jele a kontrollnak – igaz, hogy elévült linkkel sem találkoztam eddig).
Másrészt az idegesítő és ízléstelen „csibefasz.com” reklám már biztosít egy bevételi forrást, az Ártatlanokat kár tovább vegzálni. A reklámozott oldal egyébként az utolsó betűig és css-sablonig a Napiszar utánzása, figyelmet a nagyobb testvér megléte miatt nem érdemel, ráadásul ilyen címmel gyerekesnek és ötlettelennek tűnik a kezdeményezés.

Summázva. Az smswarezes nagymenők szervert telepítenek a farmon, előfizetést vásárolnak, beszerzik valahonnan az anyagot és nem mellékesen bevállalják a büntetőjogi következményeket. Ezzel szemben a linkgyűjteményeket maximum felszólítják – bezáratják, fenntartása sem több annál, mint amit hobbiból ráfordítana bárki. A munkát ingyenesen végzik mások és bár „sok kicsi sokra megy” alapon a végeredmény felér egy valódi warezzel, ezért pénzt kérni nem fair az ingyenmunkásokkal szemben. A felhasználó legfeljebb elmegy máshová, vagy megkeresi a Rapidshare katalógust, ha válogatni akar.

A Tékozló Homár példája bizonyítja, hogy igen-igen nehéz még a jól működő téma és látványelemek ellopásával, a (lelopott lapon történő) kezdeti promócióval és számos – csak találgatható számú – érdeklődővel együtt is hosszú távon beágyazódni a kategória nagyjai közé. Ezért sikeres munkát végzett a Netmaffia gárdája jelenlegi látogatottságuk elérésében, de a fizetős verzió bevezetését még egyszer átgondolnám a helyükben, mert pont a látogatottság (és egy alternatív reklámbevételi-lehetőség) látja kárát a jövőben kísérletüknek.
Megjegyzés: a Google-találatok között előkelő helyezést foglal el az első sms-bevezetés történetéről is szóló blogbejegyzés.
32 hozzászólás
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá


Egyébként pedig:
Ismét Omar molla a tálibok vezetője
http://www.honvedelem.hu/cikk/0/15472/omar_molla_atvette_a_vezetest.html
ha érdekel okosabb megoldás, keress meg emilben.
Netmaffia = nomen est omen.
Az azért vicces, hogy ilyen erkölcsi szabályrendszerrel: “Tiltott önkényuralmi jelképek, politikai és/vagy vallási témák, káromkodás, trágár szavak és kifejezések használata. Helyettesítés sem megengedett! Lásd: sz@r.” kirakják a Csibefasz reklámot.
Délután írok, bár vedd úgy, mintha írtam volna: ratt @ freemail . hu
Kösz
van is dolgom bőven, mit mondjak. mihaszna népség, mindent a szájukba kell rágni. “Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, amedig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki – mivel nem kedves nekem – megdöglend.”
Hello!
Btm, köszi! Nyitott vagyok a lehetőségre és kérem az etióp gyerekek megsegítésére létrejött segélyvonal címét!
Molla, emberarcúbb médiamegjelenéseket kérünk a szervezettől! Gyermekműsorokat, ilyesmi.
Hehe, MG, igazad van, és amit a bloggersrác is idéz: a teljes önellentmondás néhány mondatban:
“Alapelvek:
- Ti nekem ne mondjátok meg mit és hogyan csináljak!
- Mi úgy csináljuk ahogyan jónak gondoljuk!
- Örüljetek hogy van még aki csinálja!
- Nem rugunk ki azért az oldalról, mert normálisan leírtad a véleményed!
- Még akkor sem, ha nem értünk veled egyet!
- Ha nem bírsz viselkedni akkor kibaszunk, és nem érdekel mit gondolsz rólunk!
- Leszarjuk a fenyegetéseket, mi jónak gondoltuk azt amit csinálunk!”
Volt kinn az APEH, félmilla illeték, köszi.
És már megint!
http://futoblog.wordpress.com/files/2009/06/netmaffia.gif
A fórum jelszavát feltétlenül szükséges megadni
A Fórumra csak jelszóval lehet belépni! Jelszó kéréséhez küld a CJB üzenetet a 06-90-619-919 -as telefonszámra! A Jelszavadat válaszsms-ben kapod meg! – 1 smsel az összes letöltési részleg elérhetõ! Korlátlan ideig! – Jelszó beírásával tudsz belépni az adott fórumrészlegre! A Sütiket – Cookies – Engedélyezned Kell!
…és ott a csibefasz.
ja, egy apróság. ha ragaszkodsz a rapidszarhoz, itt egy okosítás: https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/8376
Most éppen nem érhető el az oldal, gyanítom egyesek (különösen, akik sokat töltöttek fel, hogy a fórum üzemeltetői megszedjék magukat) kicsit berágtak, és ment a DDoS.
Ez igen. Le a kalappal a cikk írója felett! Igényesen és kultúráltan megfogalmazott cikk. Szeretném én is ilyen hangsúlyban elmondani a véleményemet.
Sajnos sms nem jött annyi amennyire számítottunk, viszont arra elég, hogy eltartsuk a szerverünket, a fejlesztéseket állni tudjuk. A Csibefasz.com nem tudom miért tartozik ide hozzánk, amikor csak jó kapcsolatban vagyunk az oldal üzemeltetőivel, és kölcsönös reklámot bizotsítunk nekik mint a moovie.hu nak. Az smswarezhoz ami ftps nem lehet hasoníltani minket, mert mi tagsági kódot kérünk, ami örök érvényű, egyszeri belépési díj. Sajnos a 130e juzerből nem látogat napi szinten minket 130e.
Kis megjegyzés BDW tulajával máig tartom a kapcsolatot nagyon jóban vagyunk.
És mielött mindennek el lennénk hordva, el kell gondolkozni mennyi munkánk van az oldalban, a feltöltők nagy része jut e valamihez, honoráljuk.
És tévedés a fórumotor nem ingyenes az IPB nek csak az első szériája 1.0.x volt ingyenes. Jelenleg a 3.0 nál tart aminek a license joga 150 dollár, + az extárkról még ne is ebeszéljünk. Kezdetnek ennyit.
És, az átlagos fikázó népnek üzenem: Ha ennyire szarok vagyunk, akkor miért működünk még ekkora látogatottsággal?
Hozzám tartozo oldalak link nélkül: ootz, pornmaffia, netmaffia, kepfeltoltes,
Szia!
A felvázolt költségek tudatában valami kompenzációra és ésszerű profitra természetesen igényt tarthattok, de a fenti aggályok miatt én egy – máshol bevett prémium rendszert javasolnék.
1, Aki betett már linket a közösbe, (esetleg egy kvóta-pontrendszert megállapítva, pl. 10 link = egy hónap előfizetés) az mentesüljön a fizetés alól;
2, Semmiképpen se a fizetős felirat fogadja a látogatót, mert egyszerűen nem látja át, hogy mit fog kapni pénzéért és már kattint is tovább. Példaként hozom fel a Vipera warezt, aminek lehet, hogy volt eddig másfél millió előfizetője (elmondásuk szerint), de egy betűnyi katalógust nem tüntetnek fel, anélkül pedig komolytalannak tartom, vagy legalábbis soha nem fogom megelőlegezni a bizalmat;
3, Nem ártana feltüntetni, hogy mennyibe kerül az sms. Nagyon fontosnak tartom és ezt kifogásolom leginkább a jelenlegi gyakorlatban;
4, Át kéne gondolni ezt a csibefasz reklámot és főleg az arcátlanul tolakodó, lelőhetetlen és gyerekes „üzeneted érkezett” megjelenítést. Döntsétek el, hogy mit akartok: előfizetést vagy pedig gagyi felbukkanó ablakokkal zaklatni a népet. Szerintem nem hoz annyit a konyhára a tényleg gáz csf (a napiszar utánzás és a címe miatt), hogy érdemes legyen lemenni Blikk magazinba.
Helyetekben cserebannert biztosítanék a hasonlóan népszerű warezeknek (a Coca-Cola vagy a kormány amúgy sem fog nálatok hirdetni), ami többletlátogatottságot hoz, és erre alapozva alakítanék ki prémium rendszert.
Prémium: Máshol már láttam olyan konstrukciót, hogy az anyag leírása és borítója nyilvános, de a kódot csak akkor kapod meg, ha egy „köszi” kommentet írsz mögé. Tehát megvalósítható a valamit-valamiért elv. Szerintem fontos, hogy a leendő előfizető lássa, hogy mit a pénzéért.
Köszi a reagálást. Tudod, általában a negatív postjaim zöme akkor íródik, mikor már jól felhúztam magam a bírált jelenségen és akkor már nem ügyelek a cizellált fogalmazásra
Hogy most visszafogott voltam, az azt jelenti, hogy annyira nem elítélendő, ami történt, de csiszolásra érdemes…
Most jelen pillanatban, mivel sietek csak az utolsó mondatra válaszolnék, sosem tagadtam, hogy lenne még mit csiszolni.
Üdv: NetM
Az IPB fórum egy kicsit többe kerül mint mondjuk a PHPBB néhány ezressel, a tudásában nem sokban előzi meg, mert egy jól modfelszerelt BB sokkal többet tud, persze az IPB fórumba nem mélyedtem el annyira mint a VV-ben és mostanában a WP-ben.
Egyébként el mondanám, hogy nem lehet ilyen fórumból meggazdagodni, akármekkora a látogatottság. Ha még adózol is utánna akkor meg pláne nem, Én biztosra veszem hogy a tulajok közül senkinek nincs LasVegasban a fórumáltal szerzett tőkéből kaszinója, sem luxus jachtja az adrián.
Hello, látom szakmabeli vagy
A linkeket azért feljegyzem
http://mp33.downlinkz.com/
http://forum.downlinkz.com/
Én csak a bloggal foglalkozom, a fórum egy másik csapat, bár nem mondom hogy nem vagyok ott vendégadmin.
én tudom a megoldást a netmaffiára…….pirateclub.hu
Nekik legalább volt annyi eszük, hogy kitalálták az adomány rendszert, amivel fenn tudják tartani az oldalt. Ez rosz húzás volt Netm. Méghogy fizessek, hogy fel tudjak tölteni és segíthessek másoknak. vicc az egész.
[quote]És tévedés a fórumotor nem ingyenes az IPB nek csak az első szériája 1.0.x volt ingyenes. Jelenleg a 3.0 nál tart aminek a license joga 150 dollár, + az extárkról még ne is ebeszéljünk. Kezdetnek ennyit.[/quote]
Hagyjuk már

Ugyis csak egy nulled verzióval dolgoztok és mivel ez nem legális így “The URL: netmaffia.hu has already been reported – thanks!”
Máskor figyeljetek erre azért scrácok, mert ha pl. én meglátok egy külföldi oldalt nullified forum motort használva akkor az nem érdekel. Na de most egy ilyen sms_hülyeséges(+nevetségesen_felháborító_reklámos) oldalt fel kell jelenteni
Nekünk is voltak sms oldalaink de mi is tudtuk hogy igaz nem fogunk havi 4-500e HUF-t keresni külföldi oldalakkal először de belevágtunk és mindenféle támogatásos marhaság nélkül.
És működött
Na, jól van öcsikék. Nem az sms ára miatt, hanem mert láthtóan nem tudjátok eldönteni, hogy mit akartok azzal az oldallal, részemről elfelejtve a netmaffia.
Itt van helyette egy másik hasznosság:
http://nunuelle.multiply.com/journal
És premierként egy igazi kuriózum arról az oldalról:
Én is megkeresem a havi 4-5 öt és nincs se donate gombom (egyenlőre), se SMS fizetés.
Amúgy azért jöttem ide, hátha tudtok valamit miért nem jön be az oldal? Se a pornmaffia
@Dr. Stein: Na neeeee Dr. Stein. A netmaffia azért egy kicsit zsúfoltabb hely
Közben szerkesztgetem a kommentet, mert a premierként megadott linkeket közben törölték a data.hu-ról. Lehet, hogy a netmaffiát is?
Kinyírták netmaffiát! A szemetek
Talán a netpolice
Vagy nembírták a népszerűséget
Vagy egy sértődött feltöltő, kinek gyermekkori szorongásai közé tartozik, hogy kifizettetik vele a saját maga készítette uzsonnát, és akkor elküldte IP-címét sms-ben a megadott telefonszámra, mitől összeomlott a Mátrix és Mr. Kovács már nem akarta erőltetni az újratelepítést maffiástul, így történt, hogy 2 nap múlva már senki sem emlékezett rájuk, a közben lementett linkeket pedig elhordták a patkányok.
Én is gyakrabban mentegetek majd a Linkellő Baltazárra.
nem tudom miről beszéltek az oldal most is megy, volt pár szerverleállás, de ez semmit nem jelent.
hogy én is hozzátegyem a saját ezüsttallérjaimat: komolyan lehet valakit venni, aki ‘netmaffia’ néven csinálja az üzletét?
Újabban a Kalózklubban nyomom
http://www.pirateclub.hu/
Nos Drága NetM!
Mivel egy kurva szót sem ejtettetek erről a szabályzatban,bekaphatjátok!
A magam részéről letakarítom a hozzászólásaimat tőletek.
http://mamut.intrex.hu/elitewarez/ ingyen netmaffia account
VÖRÖSKERESZTes hadjárat – Habsburgtól a FARTÚRÓKIG!
“Mi kell még?! ..ha…IDEHAZA, ahol a magyargyűlölő zsidók által letaposott MAGYAR FÖLDÖN, CSÓTÁNY bajusz cirókájára, a karvalyok csőrében száradó Sólyom naponta RÁNGhat a ZSIGET rasszizmus napjától a buzi Chartán át egészen a zsidó fesztiválig! Mi kell még?!”
Azt, hogy a “Magyar” Vöröskeresztet a cionista vezérlésű segély és alapítványipar tulajdonolja, ízetlen nagydobra verni.
Mármint azoknak az ájtatos kéregetőknek és fenyegetőknek, akik így vagy úgy, áldott jó szívünkre játszva, kivasalják belőlünk még ritkuló forintjaink sűrűjét is.
Ágikát, ezt a becsületes, derék asszonykát 2 éve kérték fel, hogy rendezze ennek a nagy múltú segélyszervezetnek hírhedten rendetlen pénzügyeit.
Mondjuk Ő volt a balga, hogy elvállalta, – de egy magyar nő már csak ilyen.
Lelkiismeretes.
Na, éppen ezt a gyenge pontját lovagolta meg a fajtalankodók állományába tartozó, állatorgia származék (Habsburg György), aki minden csigalépcsőn és zománcos bilire állva azt óbégatja, hogy vérvonalában a zsidó őseire a legbüszkébb.
Hmmmmm.
…úgy látszik, hogy ez a véresen komoly zsidó büszkeség és fesztivál JUDAPESTEN “virágzik” csak igazán; – pláne ha slussz plussz ez még a rojtos seggűek büszkeségének napjával is egybe esik…
MÁS életkép, hogy a megszállt Palesztína, Izraelnek hazudott területein éppen a zsidó rendőrség gyapálja csomósra ezeket a beteg egyedeket, mégpedig úgy, hogy nem csak az élettől megy el a kedvük; – hanem, a házasságtól és az örökbefogadástól is.
Nem úgy IDEHAZA, ahol a magyargyűlölő zsidók által letaposott MAGYAR FÖLDÖN, CSÓTÁNY bajusz cirókájára a karvalyok csőrében száradó Sólyom naponta RÁNGhat a ZSIGET rasszizmus napjától a buzi Chartán át egészen a zsidó fesztiválig!
MI KELL MÉG?!
…mi kell még ahhoz HAZAFIAK, hogy a zárt osztály szököttjeiről (SÓLYOMról, Drazséról, Gordonról és a többi gén potyadékról&), végre elhiggyétek, hogy ŐK erőszakolták meg a járókeretes feleségeiteket, hogy ŐK élték fel gyerekeitek családi pótlékait, hogy ŐK veretik agyon cigányokkal tanáraitokat és, hogy infúzióra kötött anyátokat ŐK csatolták le a lélegeztetőgépről megmérgezett apátok előtt?!
MI KELL MÉG?!
MI KELL MÉG?!
MI KELL MÉG?!
Hehe, ez a Pálostrend nick a Kuruc.info-s szerző?